• RSS
  • Facebook
  • Levél írása
  • Menü

November 18-án Mórahalmon, december 2-án pedig Balástyán rendeztük meg a Csongrád Megyei Fedeles Kupasorozat első két versenyét. A sorozat harmadik, befejező fordulója 2019. március 9-én (szombat), Domaszéken, az Equest Sport fedeles lovardában kerül megrendezésre.

A részletes adatok a korábbi fordulók után az Eredmények menüpont alatt olvashatóak.

Korábban írtuk…

A Kupáért nevezett lovasok és csapatok az “A” szabály szerint számolt hibapontokat viszik tovább a következő két fordulóba (december 2. Balástya és 2019. tél vége: Domaszék).

A Csongrád Megyei Lovas Szövetség (CSMLSZ) a 2018-2019. évi fedeles szezonban Fedeles Díjugrató Kupa-sorozatot hirdet, melynek célja a lovasok számára a folyamatos versenyzési lehetőség biztosítása illetve felkészülési lehetőség biztosítása az országos fedeles bajnokság versenyeire. A Sorozat három fordulóból áll, melyből kettőt 2018. november – december hónapokban, egyet pedig (az időjárás függvényében) 2019. február – márciusi időpontban rendeznek meg. A Kupa-sorozatban a lovasok az egyes fordulókban megszerzett eredményeikkel vesznek részt.

 Versenykiírás

I. Kategóriák

Az alábbi kategóriákban kerül sor a Fedeles Díjugrató Kupa-sorozat (FDK) kiírására:

1)    Egyéni lovas kategóriák:

  1. Kezdő lovas
  2. Ifjúsági
  3. Felnőtt

2)    Egyéb kategóriák:

  1. Csapat

 

II. Az FDK fordulói:

A Sorozat 3 fordulóból áll, a versenyhelyszínek:

1, Mórahalom

2, Balástya

3, Domaszék